Európa
szövete

Koncepció 1
Koncepció 2
Mercurius...
"Térkép"
Parafrázisok
Kiállítások
Konferencia
Videospot
Támogatók
Linkek

Kezdőlap
Kapcsolat
Copyright

(Nézd meg az eredeti kárpittal a háttérben)

Kérjük várja meg, míg a kép betöltődik! Új kárpitok Włodzimierz Cygan Martine Ghuys Federica Luzzi Thomas Cronenberg Maria Almanza Gabriela Cristu Sgarbura Anet Brusgaard Feliksas Jakubauskas Andrea Milde Maria Kirkova Tzanova Czeglédi Adél Muriel Crochet Susan Mowatt Solti Gizella Nagy Judit Ariadna Donner Peter Horn EMÖKE Paola Cicuttini Aino Kajaniemi Csókás Emese Sarah Perret Balogh Wanda Nora Chalmet Ieva Krumina Renata Rozsivalová Anne Jackson

EGY   TIZENNYOLCADIK   SZÁZADI   BRÜSSZELI   KÁRPIT   KORTÁRS   PARAFRÁZISAI


„A közös mű – a klasszikus brüsszeli kárpitot és a most készült újraszövött részleteket prezentáló kompozíció - létrejötte bizonyítja, hogy a műfaj kiállta az idő próbáját, sőt paradox módon éppen korszerűtlennek tetsző sajátosságai, legfőképpen aprólékossága, idő- és figyelemigénye okán aktuálisabb, mint valaha. Természetéből adódóan példaszerűen jeleníti meg a lassulás/lassítás egyre nyilvánvalóbbá váló, átfogó igényét, miközben elszánt művésznek és hektikus ingeráradattal gyötört közönségnek egyaránt visszaszolgáltatja a saját tempó és a koncentráció méltóságát.

      A kárpitkészítés évszázados történetében egészen a huszadik századig hagyományosan olyan munkamegosztás érvényesült, amely a kárpit létrehozásának három lényegi mozzanatát - a mű tervezését, a karton festését és a tényleges kivitelezést, a szövést magát – különválasztotta, az egyes munkafázisok nem csak hogy nem ugyanazon kézben összpontosultak, de rangjuk is eltérő volt: az invenció, illetve annak művészi kidolgozása, a karton többnyire festői feladatnak számított, a kivitelezést pedig szövőműhelyekre bízták, ahol azt – az egyes motívumok szövésében tanúsított készségek alapján - olykor még egyetlen kárpiton belül is többen végezték. Az autonóm művészeti ágnak tekintett kortárs kárpit alkotói viszont, még ha felfogásuk olykor különbözik is ebben és akadnak, akik gyakorlott professzionális szövővel kiviteleztetik művüket, túlnyomórészt az egyszemélyes (saját kezű szövéssel beteljesített) kárpitkészítés praxisa mellett érvelnek: tapasztalatuk szerint a matériával való találkozás folyamatában mintegy önállósul a munkában levő mű (az ismert prózapoétikai tételhez hasonlóan, mely szerint „a regény írja önmagát”), továbbá szüntelenül váratlan kérdéseket tesz fel az anyag, a szálak, színek, alakulófélben levő formák önállósulás felé haladó együttese: visszakérdez, felesel, megmakacsolja magát, új ötletet ad, eltéríti a művészt, s mindezt óhatatlanul az előre nem tervezhető formálódás közben, amikor a mégoly rutinos iparos sem, csak az egész folyamat gazdája illetékes alkotó módon dönteni: reagálni a jelzésekre, engedni az anyagnak vagy nem, elfogadni a formálódó anyag segítségét, vagy éppen ellenállni neki, esetleg újragondolni az egészet. És akkor valóban a művész egyedi és összetéveszthetetlen nyoma, kézjegye hitelesíti a hosszú időn át, milliméterenként saját ritmusában kiküzdött művet.” (Schulcz Katalin: Európa szövete. In: Hegyi Ibolya, Schulcz Katalin (szerk): Európa szövete. [katalógus], Dobrányi Ildikó Alapítvány, Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2011, 22.)