A kárpitszövés művészete munka és meditáció. Munka, mert komoly tervezést, odafigyelést, türelmet és fizikai igénybevételt követel, miközben paradox módon elmélyülést és kikapcsolódást nyújt.
A kárpitművészet az állandóság jelképe. A megnyugvás, a lelassulás, az elmélkedés szimbóluma, a csend cselekedetekben történő megnyilvánulása, a befelé figyelés metódusa.
A pillanatnyi fellángolás, a hirtelen változtatás idegen tőle, mivel hosszú távú gondolkodás, megfontolt cselekvés jellemzi. Aki sző, előre néz. A művésznek egy kárpit tervezésekor ugyanis nemcsak a kárpitot, hanem a jövőt, életének egy hosszú periódusát is meg kell terveznie.
Szőni annyit tesz, ismerem a technikát. Szőni tudni annyit tesz, használom a technikát. Szőni tanulni néhány évig érdemes, szőni egy életen át is kevés. Tervezni és szőni tanulni számomra elkerülhetetlen, tervezni és szőni nem tanulni, elképzelhetetlen.
Parafrázis kárpitom szövése során a történeti előképre gondoltam, hiszen ahogyan másokat, úgy engem is izgat a múlt megismerése. A tények mellett azonban érdekel az a múlt-kép is, melyet saját elképzeléseink, megérzéseink alapján alakítunk ki. Ily módon lett az én parafrázisom is sajátos nézőpontú, azaz egyszerre hamis, igaz, fiktív és tényszerű. Egy kép, a többmilliárdnyi múlt-képből.